PROGRAMUNK

RENDBE RAKJUK GYŐRT!

A Dézsi-Borkai érában, miközben különféle több száz milliárdos, irreális vágyálmokat kergetett a városvezetés, elfelejtették Győr legalapvetőbb szolgáltatásait rendben tartani és megfelelően működtetni. Részletes programunkban elsősorban a legégetőbb kérdésekre adunk majd választ: a közlekedési problémákra, az óvónőhiányra, az utak állapotára, a város tisztaságára, a városüzemeltető cég rendberakására és az elharapózó korrupcióra fogunk koncentrálni.

Mert mi rendbe rakjuk Győrt!

A TSZV PROGRAMJA

1. TISZTA KÉZ

A Dézsi-Borkai-korszak lételeme a titkolózás úgy a városháza, mint a város cégeinek ügyeiben. Szerintünk azonban nem szabad elzárni a győrieket az információk elől, és minél nyíltabban kell megmutatni, mire költi a város a győriek adóforintjait.

  • A város minden szerződését nyilvánosan elérhetővé tesszük.

  • Egyenlő feltételeket biztosítunk minden cégnek a közbeszerzéseken.

  • Felmondjuk a luxusautók bérlésére vonatkozó szerződéseket.

  • Rendbe tesszük a város cégeit, kisöpörjük a korrupciót.

  • Megszüntetjük a győriek adóforintjából fizetett politikai propagandát.

  • Hagyjuk szabadon dolgozni a városháza szakembereit.

  • Évente legalább két alkalommal tartunk közmeghallgatást.

2. VILÁGOS JÖVŐKÉP

A Dézsi-Borkai-korszak városvezetői egyoldalú, a várost mérgező iparfejlesztésben gondolkodtak. Eközben a nagy léptékű fejlesztésekről egyáltalán nem kérték ki a helyiek véleményét, azokat titkolózva, a hátuk mögött, gyakran a fővárosi kormányzati megrendelést teljesítve tervezték el.

  • Ne tegyünk fel mindent egy lapra: a városon belüli rozsdaövezetekben ösztönözni fogjuk a szolgáltatóipar megjelenését.

  • Elérjük, hogy különösen veszélyes ipari övezet ne épülhessen Győrben lakóházak közelében.

  • Megvizsgáljuk a győri adórendszert a nagy befizetők esetében: a jelenlegi helyi iparűzési adó mértéke évente 7 milliárd forintot vesz ki a városi költségvetésből az állami, Győrt sújtó szolidaritási adó miatt.

  • Minden nagyobb léptékű fejlesztésnél a tényeket teljesen átláthatóan kezelve, a lakosság bevonásával, közösségi tervezéssel kérjük ki minden érintett véleményét.

  • Európai uniós szinten lobbizunk közvetlen pályázati források elnyeréséért.

3. TISZTA LEVEGŐ

A Dézsi-Borkai-korszak városvezetői csak beszélni szeretnek a környezetvédelemről és a közösségi közlekedésről, valójában azonban a győriek pénzéből bérelt luxusautókkal jártak, és utolsó szempontként is csak ritkán vették figyelembe a környezetvédelmet. Mi aláírásgyűjtésünkkel már a kampány alatt megmentettünk a marcalvárosi Kiserdő négy hektárját beépítéstől.

  • Célunk, hogy Győr 2030-ban sikerrel pályázzon az Európa Zöld Fővárosa címre.

  • Az önkormányzat most csak dísznek használt környezetvédelmi bizottsága megfelelő jogköröket fog kapni, hogy a város döntéseit környezetvédelmi szempontból valóban vizsgálhassa és befolyásolhassa.

  • Kiemelt cél, hogy az egy főre jutó zöldfelület nagyságát a város területén növeljük egy átfogó városi fásítási programmal, amibe a győri ipari szereplőket is bevonjuk: ZöldGyőr – ZöldGyár program.

  • Rendszeres levegő- és talajvízminőség-mérést indítunk az Ipari Park teljes területén.

  • Elkészítjük a győri faleltárt és megkezdjük a város erdeinek és fáinak értő gondozását.

  • Felmérjük a városi betonhőszigeteket és igyekszünk azokat csökkenteni. A várostól dél, dél-keleti irányban erdőket telepítünk, hogy a nyári forró légáramlatokat lehűtsék, még a város elérése előtt.

  • Kiszélesítjük a ZöldGyőr programot melyet elviszünk városrészeinkbe is, ezzel is segítve a közösség öko-tudat formálását.

​​

4. EGYENES ÚT

Győrben és környékén évről évre egyre több autó kerül forgalomba, a város pedig bekerült abba a végtelen spirálba, amikor az út- és parkolókapacitás bővítésével szeretné ezt kiszolgálni, de ez csak még nagyobb forgalmat generál. Eközben az önkormányzat által rendelt felmérés szerint az autóval Győrbe ingázók fele, ha tehetné, inkább más módon közlekedne.

  • Lakossági egyeztetések után felülvizsgáljuk, hogy jó döntés volt-e megduplázni Győrben a fizetős parkolók számát a lakótelepi kerületekben.

  • Prioritásként fogjuk kezelni a már meglévő közút- és járdahálózat felújítását és megfelelő karbantartását.

  • Győr vasútállomása méltatlan állapotban van: a környékét rendbetesszük, kiemelt ügyként kezeljük, és lobbizunk, hogy maga az épület is megújuljon: különös figyelmet fordítva az akadálymentesítésre – lift, mozgólépcső.

  • A környező településekkel együttműködve alkotjuk meg a győri régió közösségi közlekedési stratégiáját, és építjük ki rendszerét.

  • Végre valóban hálózatba szervezzük Győr kerékpárútjait, fejlesztjük a kerékpártárolókat, hogy a kerékpározás igazi közlekedési alternatívát jelentsen.

  • Kibővítjük és karbantartjuk az elektromos közlekedési eszközök töltési lehetőségeit.

  • Megépítjük a Kálvária utca és a 821-es út csomópontjában a körforgalmat.

  • Rendezzük a tehergépkocsik parkolási lehetőségeit.

  • Fontosnak tartjuk, hogy valóban megépüljön az autópályát a 14-es úttal összekötő, Győrt nyugatról kerülő út.

  • P+R parkolókat építünk a város peremkerületein és több tömegközlekedési csomópontján.

5. TISZTA UDVAR

Győrben lakhatási válság van: az ingatlan- és albérletárak az egekben járnak, a város tulajdonában lévő ingatlanállomány egy jelentős része pedig kihasználatlanul kallódik.

  • Átvilágítjuk a város tulajdonában lévő ingatlanvagyont, és előtérbe helyezzük, hogy azok jussanak megfizethető bérlakáshoz, akiknek szüksége van rá.

  • Önkormányzati bérlakás-politikával, bérlakásépítéssel aktívan kívánunk beavatkozni a győri ingatlanpiaci viszonyokba az albérletárak csökkentésének céljából.

  • Mindent meg fogunk tenni, hogy a panelszigetelési program újrainduljon a városban, és hogy a távfűtés minél nagyobb százalékát tudjuk geotermikus energiával megoldani.

  • Segítjük a társasházak hatékony energetikai gazdálkodását, fejlesztését és modernizálását egy társasház-tanácsadói iroda létrehozásával.

  • Szabályozzuk a munkásszállók kérdését, szem előtt tartva a városban élők érdekeit, és az ide érkezők integrációját.

  • Hosszú távú stratégiát dolgozunk ki az egyre inkább lakóövezetként használt zártkerti részek integrálására.

​​

6. BIZTONSÁGOS GYERMEKKOR

Az elmúlt hónapok megmutatták, hogy a kormány csak beszél a gyerekek védelméről, tenni azonban semmit nem tesz értük. Győrben az óvodai és gyógypedagógiai rendszer az összeomlás szélén áll. Ezt a helyzetet meg kell oldanunk.

  • A juttatások, ruhapénz, ingyenes étkezés elvonása helyett méltó fizetést adunk a városi óvodákban és bölcsődékben, illetve a szociális ellátásban dolgozóknak.

  • Győri életpályamodell: támogatjuk azokat, akik pedagógiai, szociális pályán tanulnak és cserébe vállalják, hogy öt évig Győrben dolgoznak.

  • Megerősítjük az önálló óvodai-iskolai szociális segítői pozíciót, ezzel is nagyobb szerepet vállalva a gyermekvédelemben.

  • Az önkormányzatnak bővítenie kell terápiás ellátásait: terápiás szobák kialakítása, ahol pszichológusok és szociális munkások fogadhatják a gyermekeket.

  • Új szolgálatilakás-program közalkalmazottaknak, óvodapedagógusoknak, bölcsődei dolgozóknak, szociális munkásoknak, gyermekvédelmi dolgozóknak, tanároknak, védőnőknek, ápolóknak, pszichológusoknak, gyógypedagógusoknak.

  • Az önkormányzat tovább erősíti és versenyképesebbé teszi a gyógypedagógiai hálózatot, és támogatja a szakmai továbbképzéseket az óvodapedagógia területén.

  • Lobbizunk a győri köznevelési intézmények városi fenntartásba helyezéséért.

​​

7. TISZTA SZÍV

Győr nem csak iparváros, Győr a kultúra városa is, Győrben lenne pénz és mozgástér arra, hogy minőségi és nagy turisztikai értékkel bíró kulturális események legyenek. Ennek ellenére, folyamatos megszorítások, intézménybezárások, elmaradó, elhalasztott fejlesztések jellemzik a területet az elmúlt években.

  • Több százmilliárdos, irreális vágyálmok kergetése helyett a meglévő intézmények felújítására, és működtetésére fordítjuk a forrásainkat. 

  • A Győri Nemzeti Színházat nem lebontjuk, hanem felújítjuk.

  • Újra megszervezzük és támogatjuk Győrben a tömegsportot.

  • Újranyitjuk a várostörténeti kiállítást és létrehozunk egy városhoz méltó ipartörténeti kiállítást.

  • Forrásmegvonás helyett tovább gondozzuk és fejlesztjük a város ikonikus közösségi programjait.

  • Újraélesztjük a Rómer Házat ifjúsági házként, és tehetségközpontként, állandó programokkal.

8. NYUGODT IDŐSKOR

Több százan várnak önkormányzati férőhelyre a győri idősellátó rendszerben, amit súlyos szakemberhiány sújt. Az idősgondozás a következő évtizedek egyik legfontosabb feladata lesz, amire fel kell készítenünk a győri ellátórendszert is.

  • Az idősellátásban jól fizetett szakemberekre és minél több megfizethető önkormányzati férőhelyre van szükség.

  • Átfogó kerekesszékes járdaszegélyprogramot hirdetünk.

  • Időskorú betegregisztrációs és -konzultációs központ kialakítása a város több pontján.

  • Városi időskori betegszállításra fordítjuk a forrásokat polgármesteri luxusautók helyett.

  • Szépkorúak aktív és passzív szabadidős tevékenységeinek elősegítése és támogatása.

​​

9. TISZTA VÁROS

A város fideszes polgármestere azt ígérte, hogy 2021 őszére Győr lesz „a legtisztább város”, a Városrendészet létrehozásával pedig a közbiztonság érzetének növelését célozta. Mindkét célkitűzésében elbukott.

  • Rendőri életpályamodellel és direkt támogatással a városi rendőrség létszámhiányának megoldását segítjük elő.

  • Észszerűsítjük a Városrendészet működését, a jelen ember- és eszközállományt hatékony közrendfenntartási feladatokra fordítjuk.

  • A Győr-Szolt elindítjuk újra abba az irányba, hogy saját gépparkkal maga tudja ellátni a város utcáinak, járdáinak tisztítását. 

  • Megszervezzük, hogy a hétvégi bulik után is tiszták legyenek a belváros látványosságai és a város közterületei.

  • Felelős kutyatartási programot indítunk eBBen jó névvel: fejlesztjük a város kutyás infrastruktúráját.

10. TISZTA VÍZ

Győr a folyók városa, vízpartjaink lehetőségeit azonban közel sem használjuk ki teljesen. Ezen felül a túlárazott élményfürdő-beruházás után továbbra is megfizethető strand nélkül maradtak a győriek, uszoda pedig továbbra sincs a déli városrészek közelében.

  • Megvizsgáljuk, hogyan tehetnénk elérhetőbbé a győriek számára a közpénzből épültvízi élményparkot.

  • Az Aranypart szabadstrandjának fejlesztésével el szeretnénk érni, hogy minden győri városunkhoz méltó körülmények között tudjon ingyen strandolni.

  • Uszodát építünk Marcalvárosban, de nem a Kiserdő több hektárnyi fájának kivágásával.

  • Visszazöldítjük a Dézsi-Borkai korszakban lebetonozott folyópartokat.